Engem zavar, ne csinálják a négy fal között sem!

 

Pártunk és kormányunk szerint nem kell elkapkodni a harcot a családon belüli erőszak ellen. Most kedden a Parlamentben a kormánypárti politikusok leszavazták azt az ellenzéki javaslatot, ami szerint ideje lenne ratifikálni az Európa Tanács által életre keltett Isztambuli Egyezményt, ami szándékai szerint határozottan és preventív jelleggel lépne fel a családon belüli agresszió ellen. Egy éve ugyan Magyarország aláírta a szándékot, de ratifikálni még nem sikerült az egyezményt. Hej ráérünk arra még, gondolta a fideszes többség a szavazásnál. A Jobbik pedig tartózkodott, nyilván nehéz összeegyeztetni a cukiság kampányt az egy-egy pofon belefér, ha az asszony kiprovokálja elvvel.

Amit a kormány a nők elleni és családon belüli erőszak terén folytat, az nem más, mint maszatolás. Miközben a magyar nők negyede családon belüli erőszak elszenvedője, Magyarországon minden héten meghal egy nő a kapcsolati erőszak miatt, és a magyar nők öt százaléka válik nemi erőszak áldozatává. Tényleg, mi indokolná, amiért kapkodni kéne?

nema_tanuk.jpg

Nők a Jelenben (NANE - Néma Tanúk Felvonulása 2013), fotó: MTI

Pedig az Isztambuli Egyezmény végre olyan eredményeket hozhatna, amire itthon igazán nagy szükség van. Például kötelező feladatokat határoz meg a nők elleni és családon belüli erőszak valamennyi formája elleni hatékony fellépés érdekében. Kimondja, hogy a nők elleni erőszak bármely formája az emberi jogok nagyon súlyos megsértése, és azt is, hogy az állam kötelessége megvédeni a nőket az őket érő erőszakkal szemben. Halasztást nem tűrő lépéseket fogalmaz meg az erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők felelősségre vonása terén.

A megelőzésben az oktatásnak, képzésnek és a médiának szán kiemelt szerepet a társadalmi szemléletformáláson keresztül. Sajnos Magyarországon még gyerekcipőben járnak a prevenciós programok, mind az oktatásban, mind az áldozatokkal foglalkozó szakemberek és a rendőrök képzése terén. Növelni kell a tájékoztatásra és jogtudatosság-növelő kampányokra szánt forrásokat is. Emellett a médiának is felelősséget kellene vállalni az erőszak elleni harcban.

A pécsi videók esete jól mutatja, hogy a rendőrség hozzáállása jelenleg nem segíti az erőszak visszaszorítását. Az áldozathibáztató magatartás nemhogy az erőszak megelőzéséhez nem járul hozzá, de annak felszínre kerülését is akadályozza. Holott világos: akiktől segítséget kérnek az áldozatok annak szerepe kiemelkedően fontos. Elengedhetetlen a rendőrség rendszeres képzése, felkészítése.

Az áldozatvédelem, áldozatsegítés terén is azonnali intézkedésekre van szükség: az országban jelenleg 14 krízisközpont, valamint egy titkos menedékház működik. Ez az ellátórendszer jelenleg egyszerre 130 áldozat elhelyezését tudja biztosítani, ami borzasztóan kevés, legalább ezres nagyságrendben lenne szükség férőhelyekre, és arra, hogy minden megyében legalább egy krízisközpont működjön. Ezen a téren évek óta nincs előrelépés, 2011-2012 óta nem bővültek a férőhelyek. Probléma az is, hogy a krízisközpontok többségének a családok átmeneti otthonai biztosítanak elhelyezést, holott a női áldozatoknak speciális szolgáltatásokat nyújtó otthonokra van szüksége.

Az elkövetők felelősségre vonásában is rosszul teljesít hazánk. A hatóságok már csak akkor foglalkoznak az erőszakkal, ha vér folyik. Az áldozatok nem bíznak a rendőrségben, és úgy érzik, nem tudnak hova fordulni segítségért. A rendőrségbe vetett bizalom hiányáról tanúskodik az is, hogy a Btk. módosítása után fél évvel párkapcsolati erőszak körében mindössze három esetben indult eljárás. Nagyon magas az erőszak eltitkolása, és ha a bántalmazottak a rendőrséghez is fordulnak, nem születnek gyors és hatékony távoltartó intézkedések. Ez világosan mutatja: a büntetőjog, mint eszköz a családon belüli erőszak elleni harcban önmagában édeskevés. Amíg a nők nem számíthatnak valós segítségre, amíg a hatóságok bagatellizálják a problémát és nincs azonnali fellépés, a bántalmazottaknak pedig nincs hova menniük, addig nem is lesz változás.

A nők elleni erőszak nem magánügy, az erőszak elleni harc közös ügyünk. Ha meg akarjuk előzni, hogy az erőszak további áldozatokat szedjen, most kell lépnünk. Ebben mindenki részvételére, együttműködésére szükség van, de a kormány határozott elköteleződése és fellépése nélkül ez nem fog menni. Megvert nőket fog eredményezni minden egyes nap, amíg a kormányzat húzza az Isztambuli Egyezmény bevezetését. Az óra ketyeg. Ezt kellene már végre felfogniuk!