Nem, nem azért, mert a FIDESZ politikája kizárólag arról szól, hogy kiszolgálja az oligarcháit. Nem azért, mert tönkretették az oktatást, mert lebontották a demokratikus intézményrendszert, mert félelemben tartják azokat az embereket, akik esetleg nem értenek egyet velük. Nem azért, mert kisemmizték a földjeiket művelő, vagy állattartó gazdákat, vagy épp a 21 éve ökológiai gazdálkodást folytató Kishantost, vagy mert stadionokat építenek iskolák és kórházak helyett. Nem azért, mert a kormányzásuk oda vezetett, hogy hatalmas szakadék tátong a szegények és a gazdagok között és hogy emberek százezrei kerülnek egyre kilátástalanabb helyzetbe, hogy fiatalok és nem csak fiatalok százezrei menekülnek el az országból. Nehéz ezt leírni, de Paks2-vel sem az a legnagyobb gond, hogy beláthatatlan időre kiszolgáltatottá tesz bennünket. Ha "csak" ennyi lenne az Orbán kormány bűne, akkor talán még valóban elég lenne egy kormányváltás és talán még bízhatnánk is abban, hogy a baloldali összefogás majd másképp csinálja. (Bár nem tudom, kinek mi adhat okot erre az optimizmusra.)

Zagyva Gabriella írása

Az igazi bűn azonban nem ez. Nem csupán kormányváltásra, hanem politikaváltásra van szükség és politika alatt nem csak a pártpolitikát értem, hanem szemléletmódot, felfogást, életmódot is. Mert nem elég, ha ezután másik párt csinálja ugyanazt. Nem megoldás az, ha ezentúl majd más oligarchákat szolgálunk ki, ha ezután majd a másik oldal szimpatizánsait tartjuk félelemben. Nem számít, hogy pár tízezerrel több fiatal marad esetleg itthon és ha stadionok helyett hajléktalanszállókat építünk. 

Fel kellene már ébredni végre és elfogadni, hogy nem jó az az út, amin járunk és tök mindegy, hogy narancs, vagy vörös kockakővel van-e az kikövezve. Nem jó ez az út, egyszerűen azért, mert nem fenntartható. Kacskaringózhatunk rajta, mehetünk egy kicsit lassabban, tehetünk kis kitérőket, de ha az irány nem változik, az ugyanoda vezet.

Paks esetében arra hivatkozni, hogy muszáj bővíteni az atomerőművet, mert nincs alternatíva az egyre növekvő energiaigényünk kielégítésére nem csak cinizmus és demagógia - mert egyébként lenne alternatíva - hanem bűnös felelőtlenség és struccpolitika is. Nem az atomnak nincs alternatívája, hanem annak a fenntarthatatlan és pazarló energiafogyasztásnak, amit manapság elkövetünk.

Persze tudom, nehéz azt elfogadni, hogy vissza kellene fogni magunkat, hogy kevesebbet kellene fogyasztanunk, kevesebb szemetet kellene termelnünk, hogy nem kellene elszennyeznünk a vizeinket és a levegőt, kiirtani az erdeinket, kizsigerelni a földjeiket. Nehéz elfogadni, hogy ez a mi felelősségünk. Nehéz elfogadni, hogy nem élhetünk tovább olyan szépen, kényelmesen, ahogy eddig tettük. Nehéz elfogadni, hogy nem vezet sehova másra mutogatni és mástól várni a megváltást. Nehéz saját magunknak felelősséget vállalni a saját jövőnkért. Nehéz nem csak beszélni - főleg szidni a másik oldalt - hanem tenni, változtatni is. De nincs más választásunk.

Láthatjuk, érezhetjük, a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy nagyon nagy baj van. A gazdaságban is, a társadalomban is, a környezetben is. Egy véges erőforrásokkal rendelkező világban akarunk végtelenül növekedni, hiszen az a gazdaságpolitika, amit jó ideje folytatunk, erről szól. Emiatt van válság minden téren. A gazdasági növekedés hajszolása miatt zsigereljük ki a természetet és ez vezet az egyre súlyosabb társadalmi és morális problémákhoz is. Ha ezt a szemléletmódot nem változtatjuk meg, akkor egyik válságot sem tudjuk orvosolni, legfeljebb egy Miki egeres ragtapaszt tehetünk a törött csontra, hogy egy kicsit eltakarjuk a bibit.

Mi kell még ahhoz, hogy mindenki felfogja, hogy NINCS EZ ÍGY JÓL?!

Igen, dühös vagyok, mert tehetetlennek érzem magam. Mert az én gyerekeim jövőjével is szórakoznak azok, akik nem hajlandók felfogni, hogy a vesztünkbe rohanunk és akik azon vitatkoznak, hogy Orbán, vagy Gyurcsány-e a nagyobb bohóc. Komolyan: ez a legnagyobb probléma? Emiatt fogunk egymásnak esni a kampányban, emiatt fognak a pártok milliókat költeni idétlen óriásplakátokra? Emiatt fogunk összeveszni a barátainkkal, rokonainkkal? Ahelyett, hogy a valóban fontos kérdéseket tennénk fel és valóban tennénk azért, hogy más irányba folytathassuk az utunkat?

Mi is csak a halálos ágyunkon fogjuk feltenni a kérdést magunknak, hogy hogy is kellett volna valójában élnünk?