Atomerőmű és környéke

atomstop.png

Az új paksi blokkok építésének kérdése az Antal-kormány óta kísért bennünket. Sőt, akkoriban Szabó Iván teljesen újat akart építeni, ha jól emlékszem, valahol a Csallóközben. A zöld mozgalmak viszont évtizedeken keresztül sikeresen ellenálltak, mivel mindezidáig volt lehetőség az érintett feleknek véleményt nyilvánítani. Jelenleg már erre sem volt lehetőség. De a társadalmi érdekegyeztetés hiányát most tegyük félre. Bár csodálkozom, hogy az EU is ezt teszi...

A lényeg nem is az atomerőmű biztonságtechnikai kérdéseiben van, hanem annak előzményeiben, és utóéletében. A valós bekerülési költségeket azonban egy teljesen más közgazdasági számítás alapján kell értékelni, mely figyelembe veszi a külső externáliákat, valamint az elmaradt haszon elvét. Hiszen a fűtőelemek nem a cseresznyefán teremnek. Azoknak az előállításához először is szükséges egy uránbánya. Az ezzel járó ökológiai károsodásokat kellene először fölmérni, és gazdaságilag kifejezni. Az uránbánya környékén élő, és az bányában dolgozó humán erőforrások, az ő egészségükre és anyagi javaikra gyakorolt hatás fölmérése hasonló elvek alapján - szintén elmaradhatatlan. Ez követi a kitermelt érc szállítása, dúsítása, és valamennyi eljárás mindaddig a pontig, míg előállnak a bevetésre kész fűtőelemek. A visszamaradt érc, a "meddő" amely a hányóra kerül, egyáltalán nem meddő. Abból csak az uránt vonták ki, a többi sugárzó anyag ott marad, és a folyamat a beavatkozás következtében elindult a kőzetben, ezért a meddőhányók - megfelelő védelem nélkül-még kb. 10 000 évig veszélyeztetik a bioszférát. (Ez sem kisebb kérdés, mint a végleges lerakóké- a piramisok fiatalabbak, mégsem tudjuk igazán hogyan és miért épültek- az, hogy fáraók sírhelyként építették csak a közönség számára adott magyarázat- és ott vannak a kínai és dél-amerikai piramisok is). Ezzel eljutottunk a "tiszta, olcsó," stb. energiáig, és az erről szóló vitákat hagyjuk a szakemberekre. 

Egyetlen fölvetés - a fölmelegedett hűtővizet visszaengedik - esetünkben a Dunába - ezzel megváltozik a folyó adott szakasznak az ökológiája. De a fűtőelemek elhasználódnak - ezeket egy darabig Pakson tárolják, vitázzanak erről is szakemberek - majd valahol véglegesen el kell tárolni őket. Nos, régen a szovjetek, ma az oroszok állítólag visszaviszik. És hova teszik? Erről a múltban sem kaptunk tájékoztatást, sőt a Szovjetunió szétesésekor hajmeresztő történetekről suttogtak – pl. ukrán hasadóanyag csempészekről. Ma sem tudjuk az Uralban, vagy a Kaukázusban helyezik el, és milyen körülmények között. Olvasni lehet hadászati felhasználási lehetőségekről is... Ami még nem valósult meg - de hátborzongató: Oppenheimernek volt olyan elképzelése, hogy a porított hasadó anyagot egyszerűen ki kell permetezni az ellenséges terület fölött. De bárhogy is történjen: a Szovjetuniónak sem volt, az oroszoknak sincs (és tudtommal másoknak sem) megnyugtató, végleges atomtemetőjük. Viszont: bárhol is van, a bioszférán keresztül fertőzhet bennünket is - igaz elsősorban azokat veszélyezteti, akik a helyszínen dolgoznak és élnek. Velük szemben viszont ugyanazokat a fentebb leírt közgazdasági értékeléseket kell alkalmazni, mint az uránbánya esetében. Mindez azt jelenti, hogy az egész rendszert környezetterhelési adóval kell terhelni, úgy Oroszországban, mint nálunk. EZ OLCSÓ??? 

És befejezésül: a napelemeket, napkollektorokat a házak tetejére kell szerelni, és ezzel máris teljesíthető a szükséges mennyiség, ki lehet, sőt kell egészíteni egyéb alternatív forrásokkal... Az önellátó házak adják meg a valódi energiafüggetlenséget - és az családok, állampolgárok valódi szabadságát.

B. V.

Címkék: ökopolitika Paks