Ezt az írást egy külföldön tanuló, és dolgozó barátnőnk küldte. Ő haza fog jönni hamarosan, de vajon hányan tesznek majd ugyanígy?

Mi LMP-s nők azért dolgozunk, hogy se a fiataloknak, se az időseknek ne kelljen elhagyni az országot, ha normális egzisztenciát szeretnének felépíteni. Gyertek és csatlakozzatok hozzánk Ti is!

Magyarország jobban teljesít! Minél is?! Ha valaki csak a magyar jobboldali média alapján próbálja megítélni Magyarország gazdasági helyzetét, a magyar emberek életszínvonalát, akkor egy abszolút feltörekvő, gazdaságilag erősödő állam képe rajzolódik ki benne. Talán akadnak olyan emberek, akik elhiszik, hogy jobban élünk, mint négy éve (mondhatnék nyolcat is…). De ha valaki járt már külföldön úgy, hogy nemcsak a kirakatokat nézegette, akkor ő biztosan cáfolja a médiaszlogeneket. Pár hónapja élek és dolgozom nőként egy osztrák, a magyar határhoz közel fekvő városban. Érkezésem után első látásra nem is tűnt sokkal másabbnak az osztrák lét –a osztrák nyelvet (hatalmas különbség van a német és az osztrák között, ezt ők is tudják) és az osztrák nyelvű plakátokat leszámítva. Később több tapasztalatot szereztem: ha autóval utazom a városban nem érzem úgy, mintha a hullámvasútra vettem volna jegyet, ha a városon belül a tömegközlekedést választom nem kell mérgelődnöm azon, hogy késik a villamos, sokat kell várnom a csatlakozásra,és ha az Öbb vonataival utazom nyugodtan tervezhetek, mert előbb vagy pontosan érek a célállomásra (otthon van még mit tanulni a szomszédoktól…). 

Ami az emberek kedélyét illeti: vendéglátásban dolgozom, így rengeteg emberrel találkozom nap mint nap. A legtöbb ember mosolygós, nem sietnek, sokszor órákig kávéznak egy újság mellett, általában nem panaszkodnak, ha egy kávéért percekig sorban kell állniuk, nem tiszteletlenek az idősekkel, a villamoson még a leglázadóbbnak kinéző fiú is nyomban átadja a helyét az időseknek, terhes kismamáknak. 

De ami leginkább árulkodik hazánk gazdasági helyzetéről az, hogy szinte minden nap addig számomra ismeretlen magyarokkal találkozom: az étteremben, a pékségben, a villamoson, a pályaudvaron és sorolhatnám. Nem mindig ismerjük fel egymást, egy-egy telefonhívás, vagy pár magyar szó, magyar akcentus kell ahhoz, hogy észrevegyük, hogy egy helyről származunk. Ilyenkor mindannyiunkat egy otthon ismeretlen érzés kerít hatalmába: az összetartozás érzése, az öröm, hogy végre az anyanyelvünket használhatjuk, és a megkönnyebbülés, hogy mások is hordozzák a keresztet, amit a magyarnak Ausztriában kell viselnie. Leszögezem, a legtöbb magyar nem szeretne hazamenni, mert leírhatatlanul jobb itt az élete, több lehetősége van, de nincs otthon. 

Cinizmusnak tartom, hogy a televízió a „Magyarország jobban teljesít „ szlogent skandálja, miközben a magyar fiatalok Nyugat-Európába kénytelenek menekülni a magyar munkanélküliség és kilátástalanság elől, és elég gyakran diplomával betanított munkát végezni. Amíg ekkora a kivándorlási arány, hogy mer valaki is az életszínvonal emelkedéséről beszélni?! Eddigi tapasztalataim szerint rajtunk nevet Ausztria: mikor lesz Magyarországon euró? Miért tűri a magyar nép, ami az országban zajlik? Miért nem emeli fel hangját a magyar értelmiség a jogállamiság védelmében? A kérdések hallatán már csak mosolygok, kezdetben próbáltam elmagyarázni a különbséget a két állam között, de nem értik. Ami náluk természetes, nálunk még sokáig (úgy tűnik egyre tovább) csak álom marad. 

D.